Egy vadidegen megfogta a fejemet és teljesen megváltozott a hangulatom

Bizarrnak hangzik, de egyáltalán nem volt az. Elmentem egy Access Bars kezelésre, ami alatt egy nő egy órán keresztül meghatározott pontokat fogott meg a fejemen. Furán hangozhat, de gyakorlatilag teljesen megváltoztatta a hangulatomat.

A napom kellős közepén rohanvást otthagytam a határidőkkel tűzdelt munkám azért, hogy elautózzak egy vadidegenhez, hogy megfogja a fejemet. Nos igen, pontosan úgy történik, ahogy most mondom. De egyáltalán nem bizarr élmény és ráadásul egy olyan békés érzetet kaptam tőle, amilyet már réges-rég nem éreztem és teljesen megváltozott tőle a hangulatom is.

Ezt a kezelést Access Barsnak nevezik. Egy 60-90 perc időtartamú technika, amely során a fejen lévő 32 pontot, az úgynevezett Barokat megérintik. Dr. Dain Heer, aki eredeti szakmája szerint csontkovács és az Access Consciousness társteremtője, valamint a Nemzetközi Létezz Önmagadként Nap megalapítója a Body+Soul kérdésére elmondta, hogy egy tápláló élményről van szó és valóban, be kell valljam, hogy ez a megfelelő kifejezés rá.

Amikor megérkeztem, levettem a cipőmet, hanyatt feküdtem egy kényelmes ágyon és betakartak puha meleg takaróval. A kezelő elmagyarázta, hogy a fejemen lévő pontokat fogja megérinteni és aztán el is kezdte a műveletet. Megkereste a pontokat a fejemen, gyengéden ráhelyezte az ujjait mindkét oldalon és egy bizonyos ideig ott tartotta őket. Volt, hogy rövidebb, volt, hogy hosszabb ideig.

Ez pontosan úgy hangzik, mintha egyáltalán semmit sem csinálnánk, ennek ellenére olyan csodálatosnak éreztem az egészet, majdhogynem eufórikusnak. Volt, hogy bizsergést éreztem közben vagy áramlást, mintha az energia az agyamban áradt volna. Ahhoz is hasonlítható, mint amikor kicsit megborzongsz, ha valaki a hajaddal játszik, de mindezt inkább az agyadban és nem a testedben érzed. Olyan békét éreztem és nyugalmat, az agyam pedig egyszerűen kiüresedett. Minden gondolat, a határidők, a stressz, az összes elköteleződés elhagyta az agyam, alkalmat adva ezzel neki arra, hogy magára találjon és lecsendesedjen.

Dr. Heer magyarázata szerint, amikor ezeket a pontokat stimulálják, az egy pozitív neurológiai választ vált ki, ami lehetővé teszi az agy és a test számára, hogy visszataláljon a saját, természetes, eredeti nyugodt állapotába. Amikor a Barokat gyengéden megérintik, az agyhullámok megváltoznak, lehetővé téve ezzel azt, hogy hozzáférjünk minden viselkedésmintához, hitrendszerhez és nézőponthoz, amit már gyerekkorunk óta működtetünk. A hála érzetét és a mindenséghez való kapcsolódás érzetét is növeli. Az Access Bars úgy tűnik, hogy optimalizálja az agy működését, növelheti a kreativitást és a koncentrációt, javítja az érzelmi stabilitást. Segít a stressz és a trauma csökkentésében a testben és megnöveli az élettel kapcsolatos pozitív hozzáállást. Tulajdonképpen mélyen relaxálja az agyat és a testet.

Nagyon furcsának találtam, hogy néhány pontot milyen sokáig fogtak, másokat pedig alig öt percig, de az egész órás kezelés nagy nyugodtságban és befelé figyeléssel telt. Nem egy invazív módszerről van szó, mégis, határozott hatással volt a hangulatomra. Aznap egész nap rendkívül nyugodt voltam, még akkor is, ha valami nem alakult jól. A hét hátralévő részében pedig úgy találtam, hogy mindig vissza tudtam nyúlni ehhez a relaxált állapothoz, ahhoz a bizsergős agyi érzéshez, amikor csak szükségem volt rá.

Az, hogy valaki nyugodtabbá válik a kezelés végére, nagyon gyakori hatás. Igaz az is, hogy vissza tudod idézni ezt az érzést, hogy megnyugodj, mert a kezelés által saját magadhoz fértél jobban hozzá. – magyarázza Dr. Heer. Az a stressz és a relaxáció hiánya, amit általában akkor tapasztalunk az életünk során, ha valami olyannak akarunk megfelelni, ami valaki másnak az elvárása és nem saját magunkként élünk. Az Access Barstól azt kaphatod, hogy hozzáférsz mindahhoz, ami a te személyed vagy a lényed számára igaz. Azért tudod visszaidézni a kezelés közbeni érzést, mert tulajdonképpen az nem más, mint önmagad.

Nem állítanám, hogy érzelgőssé váltam a kezelés alatt, de határozottan éreztem egyfajta katarzist, mint hogyha a testem mindent elengedett volna, amit addig oly szorosan tartogatott.

Az Access Bars által kiváltott hatás minden egyes ember esetében egyedi, de van néhány közös pont. Az öröm és béke érzete egyidejűleg tapasztalható sokaknál. Van, aki ezt a teste különböző részein érzi, de az is elképzelhető, hogy az egész testében – mondja Dr. Heer. Sokan bizsergést, nyüzsgést akár izomrángást tapasztalnak vagy éppen csak egy melegséget, ami átjárja a testüket. Volt már, aki elsírta magát vagy felnevetett minden különösebb ok nélkül. A legtöbb ember a kezelés végére boldogabbnak érzi magát és sokkal nyugodtabbnak, mint előtte. Nincs olyan, hogy normális tapasztalat, mert mindenki másképp, a saját módján reagál rá, ezért a legjobb, ha mindenféle elvárás nélkül megyünk a kezelésre és nem ítéljük meg azt, ami közben történik.

Mit kell még tudni az Access Barsról?

Az évek során sok kutatást végeztek a témában. Saját kutatójuk, Dr Terrie Hope, Phd, a Journal of Energy Psychology-ban publikált egy tanulmányt Theory, Research and Treatment címmel, amelyben arra jutott, hogy egy 90 perces Access Bars kezelés a depresszió és szorongás szintjét szignifikánsan csökkenti. További kutatások kimutatták, hogy pozitív neurológiai hatása is van és még a fájdalmat, stresszt és szorongást is csökkenti, ugyanakkor a boldogság érzést növeli. Természetesen szükséges további kutatások elvégzése is, külsős kutatók által, annak érdekében, hogy a kezelés hatásosságát alátámasszák.

Jelenleg majdnem félmillió kezelő van a világon, akitől Access Bars kezelést lehet kapni és még egy sor más kezelést is.

Hol vannak a Bars pontok?

32 pontról beszélünk, amelyek az élet különböző területeivel állnak összefüggésben, olyanokkal, mint az öregedés, a pénz, az öröm, a szomorúság, a kreativitás, a kontroll és még sorolhatnánk. – magyarázza Dr. Heer. Tulajdonképpen a Bars pontok kioldják a polaritást, a pozitívot és a negatívat, az ítéleteket és a nézőpontokat, amelyeket bizonyos dolgokról gondolunk és amelyek beragasztva tartanak minket egy helyzetben. Amikor a fix nézőpontok vagy a polarizált nézőpontok kioldódnak, akkor csak a tér marad annál a Bars pontnál, ami így felszabadul. Például, ha a pénz Bars pontját érintjük, stimuláljuk, akkor azok a fix vagy korlátozott nézőpontjaink, amelyek ezzel összefüggésben vannak, elkezdenek elolvadni, lehetővé téve ezzel azt, hogy megnyíljunk a befogadás számára és a pénz birtoklására, valamint arra, hogy megkapjuk, ami valójában igaz számunkra.

Mit csinál az Access Bars?

Dr. Dain Heer számára segített abban, hogy feldolgozza a saját érzéseit, amikor ő először találkozott ezzel, húsz ével ezelőtt, egy olyan időszakban, amikor rendkívül depressziós volt.

Sokan nagyobb mentális tisztaságról számolnak be, csökkent stresszről, több örömről és megnövekedett motivációról a kezelés után. Azt ajánlják, hogy heti egy alkalommal futtassák a Bars pontjainkat, de van, aki csak akkor megy kezelésre, hogy ez által újra rátaláljon saját magára, amikor már összecsapnak feje felett a hullámok.

Míg a szkeptikusok számára az Access Bars bizonyára az el nem fogadott dolgok közé tartozik, az a helyzet, hogy ártani nem fog, akkor sem, ha kipróbáljuk. Olyan gyengéd a módszer és ha más nem is történik, legalább pihentünk egy órát. Ha pedig mégis rászánod magad és kipróbálod, mint én, lehet, hogy úgy fogod találni, hogy még a hangulatod is megváltoztatja, mint nekem.

Dr. Dain Heer-rel kapcsolatban további információkat a weboldalán lehet találni vagy a közösségi média oldalain.

Eredeti cikk: https://www.bodyandsoul.com.au/mind-body/a-stranger-touched-my-head-and-my-mood-completely-changed/news-story/02bbc8e3214b2e30d29e09d08ead5db9?fbclid=IwAR3ja-Z5RUUpxQvz6qnhr3ysAiv973v6oDSmIXygLiuKwURd1rVbgJIzd9E

Fordítás: Zöldhullám-Takács Györgyi

Eredeti cikk: Cassandra Green, 2022. november 23.

https://www.bodyandsoul.com.au/mind-body/a-stranger-touched-my-head-and-my-mood-completely-changed/news-story/02bbc8e3214b2e30d29e09d08ead5db9?fbclid=IwAR3ja-Z5RUUpxQvz6qnhr3ysAiv973v6oDSmIXygLiuKwURd1rVbgJIzd9E

Fordítás: Zöldhullám – Takács Györgyi