Tegnap este abban az örömben volt részem, hogy egy étteremben találkozhattam egy fiatal hölggyel – a tulajdonos lányával –, aki határozottan más volt. És ó, te jó ég… micsoda ajándék!
Ahogy leültem vele szemben a bárpultnál, azonnal észrevettem valamit: a nyugalmat a fejében. A kedvességet. Olyan részletekre figyelt, amikre senki más nem. És a fejében hangos volt– élénken „beszélt” –, mégis úgy tűnt, körülöttünk senki sem vette ezt észre.
-Óóó – gondoltam – Egy X-Men!
Az anyja épp a barátnőmmel beszélgetett, amikor odajött, hogy bemutatkozzon, és bemutassa a lányát. Telepatikusan azt mondtam a lánynak:
-Helló… mik a szuperképességeid?
Teljesen megijedt – és egy pillanatra elszaladt. Mintha nem lett volna hozzászokva, hogy bárki is észrevegye a világának ezt a részét. Aztán visszaszaladt, megállt előttem, és hangosan azt mondta:
-Helló!
És bemutatkozott. Ránézett a telefonomra, és megkérdezte:
-A tiéd?
-Igen! Szeretnél látni egy képet a lovamról?
-Ó! Imádom a lovakat. Igen!
Az anyja elmesélte, hogy a lánya részt vett a Temple Grandin lovas programjában – majd sugárzó arccal megosztotta, hogy idén is meghívták. Milyen klassz! Ahogy ott ültünk és beszélgettünk, néztem, ahogyan megérinti az embereket… a tárgyakat… a ruhákat. Minden, amihez csak hozzáért, életre kelt. És a teste is sugárzott. Olyan volt, mint egy sétáló, beszélő örömlény – felerősítette a fényt minden molekulában, amivel csak kapcsolatba került. Varázslatos volt. Egy ponton büszkén bejelentette:
-Autista vagyok!
Elmosolyodtam, és azt mondtam:
-Én is!
Az anyja kissé ferde szemmel nézett rám – mert nem úgy néztem ki, és nem is úgy viselkedtem, mint azok az autista emberek, akiket ő ismert. És őszintén szólva… ezt még soha senkinek nem mondtam ki hangosan én sem.
-A spektrumon vagyok. – tettem gyorsan hozzá. Az anyja ettől láthatóan ellazult.
-Sokáig nem igazán tudtam, hogyan kell megfelelően beszélni az emberekkel. Leginkább filmidézetekben beszéltem. Sokat hallgattam másokat beszélni, így úgy érezték, mintha hozzájuk beszélnék. És jól teljesítettem az iskolában, mert fotografikus memóriám van – egyszer elolvastam valamit, és megjegyeztem.
A lányához fordult, és azt mondta:
-Hé, ezt te is meg tudod csinálni! Azt mondtad, neked is fotografikus memóriád van!
Én meg tovább fűztem:
-A tanáraid fejébe is be tudsz nézni, és onnan megkapod a válaszokat.
Az anyjának ettől leesett az álla.
-Tudod – mondta lassan –, olvastam a telepátia lehetőségéről a lányommal kapcsolatban. Hallottál már erről?
– Hát persze – nevettem – ez létezik. Pont úgy, mint ahogyan az állatok beszélnek.
Elmosolyodott, és tágra nyílt szemekkel nézett rá.
-Éppen most hallgatok egy podcastot erről. Jobban utána kell majd ennek néznem.
Mindeközben a lányával egy egész kimondatlan univerzumon osztoztunk. Ő az én fejemben kommunikált, én pedig az övében. A testünk is kommunikált. Olyan érzés volt, mintha molekulákat kavargatnánk magunk körül – színeket, érzéseket, tudatosságot –, amelyek mind együtt táncolnak. Aztán a lány teljes bizonyossággal kijelentette:
-Az autizmus menő!
-Igen – mondtam – Az!
Később megkérdezte az anyukáját, hogy találkozhatna-e egy nap a lovammal.
-Nagyon szeretnék találkozni Lilyvel!
Az anyukája azt mondta:
-Nos, majd ha Alison újra erre jár, beszélhetünk róla.
Már tudom, hogy újra látni fogom. Azóta is köszön a fejemben – lovak képeit mutogatja. 😊
Olyan izgalmas érzés belépni ebbe az új lehetőségbe ezen a bolygón – ahol a különbségeket szupererőként ismerik el. Ahol a varázslat, a kapcsolódás, az a megmagyarázhatatlan és igaz kommunikáció definíciók nélkül létezik… és anélkül, hogy szavakra szükség lenne. Milyen lenne a világ, ha ezt megengednénk? Mi más lehetséges, amire soha nem is gondoltunk? Alig várom, hogy újra lássam – és azt is tudom, hogy nem kell találkoznunk ahhoz, hogy folytassuk ezt a furcsa, vad, varázslatos barátságot, hiszen már létezik abban a láthatatlan, hihetetlen, mégis nagyon is valóságos világban, ami túl van ennek a valóságnak a dobozán.
Milyen szuperképességek állnak rendelkezésedre, amelyeket már most is LÉTEZEL, és mit kellene tenned ahhoz, hogy elkezdd felszabadítani őket – hogy fényesen ragyogj, és meghívd a világot a TE világodba?
Eredeti cikk szerzője: Alison Alma Cox
Fordítás: Zöldhullám – Takács Györgyi
