Gyermekfejlődés másképp

Gyermekfejlődés másképp

A gyermekkor oly sok területen – testileg, szociálisan, érzelmileg, kognitívan és szexuálisan – a hatalmas növekedések és változások időszaka. Hányótoknak mondták meg szakértők, hogy mi a „normális”, a „megfelelő” és mi nem?

Milyen változásokat tudnánk teremteni a Földön, ha a gyermekek generációit nem ítélnénk meg pusztán azért, akik?

Sok úgynevezett szakértő – legyen az akár elméleti-, vagy tudományos szakértő, barát, családtag, tanár vagy valaki, aki ráadásul teljesen idegen – úgy gondolja, hogy pusztán azért, mert a gyerekek fiatalok, nem tudnak sokat. Sokan azt hiszik, hogy a gyerekeket meg kell mindenre tanítani és meg kell mondani nekik, hogy ki, mi, hol, mikor, miért és hogyan legyen és csináljon dolgokat. Ezek a szakértők mind berögzült nézőpontokból működnek arról, hogy mi a normális fejlődés és mi nem az, ráadásul a normálisról alkotott saját definíciójukat még jelentőségtelivé is teszik. „EZ EZT jelenti.” – így nézik ők a világot.

Hányótoknak mondták már meg a szakértők, hogy mi a normális, a megfelelő és mi nem az?

A „normális” definiálásának az a nehézsége, hogy bármi is legyen a definíció, konklúzióvá válik, egy rakás sztenderddé. A szabványokkal pedig sok a probléma. Nem hagynak helyet a másságnak. Előre eldöntik, hogy bizonyos viselkedésminták és életmódok elfogadhatóak vagy problematikusak. És azok a gyerekek, akiket felcímkézünk, általában stigmatizálódnak is ezektől a címkéktől. Gyakran előfordul, hogy azért írnak fel gyógyszereket, hogy megkíséreljék a gyerek viselkedését beilleszteni az előírt normalitásba.

  • Az ötéveseknek napi tíz óra alvásra van szükségük.
  • Meg kell tanulnia, hogy hogyan tud fókuszálni és koncentrálni.
  • Nem tudta megmutatni, amit csinált, úgyhogy biztosan csalt.
  • Amit itt ír, az túl tökéletes, biztosan csak kimásolta valahonnan. – De mi van, ha ezek mind nem igazak?!

Mi van, ha van annak egy másik módja is, ahogyan ezt kezeljük?

Mi van akkor, ha a gyerekek, beleértve a csecsemőket is, hihetetlenül éberek, még akkor is, ha a fejlettségük tekintetében egyes területeken nem képesek még olyan dolgokra, mint a felnőttek, de mi van akkor, ha még így is sokkal több mindent tudnak, mint amit elismerünk nekik? Tudnánk úgy tekinteni a gyermekfejlődésre, mint a változások sorozatára, amelyen a gyerekek keresztülmennek, ahelyett, hogy bármilyen jelentőséget tulajdonítanánk vagy jelentést adnánk neki? Ahelyett, hogy megadnánk előre a válaszokat és terveket gyártanánk, mi lenne, ha meg tudnánk teremteni a kérdés kultúráját és meghívnánk arra a gyerekeket, hogy lépjenek be abba, amit tudnak magukról, és amiről tudják, hogy nekik és az ő életükben működni fog?

Akár a leckeírásról, a barátkozásról vagy a reggeli felkelésről beszélünk, vagy arról, hogy mit akarnak és mit nem megenni, mi lenne, ha egyszerűen csak bátorítanánk őket arra, hogy saját választásokat hozzanak? Mi van akkor, ha nem vagyunk felelősek az ő választásaikért?

Te kíváncsi vagy a saját gyerekedre?

Milyen változásokat tudnánk teremteni a Földön, ha a gyerekek generációi nem lennének azért megítélve, akik? Mi lenne, ha a felnövekvő generációkat úgy nevelnénk, hogy legyenek önmaguk, hogy bízzanak magukban, hogy tudják, amit tudnak és úgy teremtenék az életüket, ahogy azt mi el se tudjuk képzelni?

Micsoda kaland lenne!

Eredeti cikk: Anne Maxwell, 2015. július 16.

https://www.access-consciousness-blog.com/2015/07/child-development-a-different-take/

Fordítás: Zöldhullám – Takács Györgyi