Helikopter szülő vagy?

Helikopter szülő vagy?

A helikopter szülőség negatív hatásai ma már jól dokumentáltak. Végső soron a helikopter szülőség sikeresen megfosztja a gyereket a saját kompetenciájától.

A helikopter szülőkre jellemző, hogy túlzásba viszik saját szülői szerepüket. Nem csak, hogy figyelemmel kísérik gyerekeiket, hanem állandóan szinte felettük keringenek ahelyett, hogy hagynának nekik teret a felfedezésre és arra, hogy maguknak hozzanak létre dolgokat. A helikopter szülők negatív hatása ma már jól dokumentált. A kutatók azt találták, hogy pszichés szorongáshoz, nárcisztikussághoz, rossz alkalmazkodóképességhez, alkoholizmushoz, drogfüggőséghez és egy sor viselkedésproblémához vezet kora felnőttkorra (18-25 év). Végső soron a helikopter szülőség sikeresen megfosztja a gyereket a saját kompetenciájától. Az alábbiakban bemutatunk négy esetet, ami tipikus a helikopter szülőknél. Ha úgy találod, hogy egyik vagy talán több is rád illik, ne ítéld el magad emiatt. Most tudsz rajta változtatni. Csak egy választásra vagy egy totálisan más lehetőségtől a szülőséged tekintetében. Egy olyan lehetőségtől, ahol te is és a gyereked is a saját képességei birtokában van. A jelek, hogy helikopter szülő vagy:

Megcsinálsz olyan dolgokat is a gyerek helyett, amelyekre már maga is képes

Hagyod a gyerekeidet főzni? És takarítani? Hagyod, hogy ő kenje meg vajjal a saját kenyerét? Hogy kitöltsön egy pohár italt magának? Hogy bekösse a cipőfűzőjét? Hogy kiválassza a ruháit reggel, amit aznap felvesz? Vagy állandóan ott keringsz felette és mindent megcsinálsz helyette? Azok, akik túlzásba viszik a saját szülői szerepüket és olyan dolgokat is megcsinálnak a gyerekük helyett, amelyekre már maga is bőven képes, végül olyan gyerekeket nevelnek, akiknek nincs önbizalma és nincsenek birtokában azoknak a képességeknek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az életben boldoguljanak. Kupit fognak csinálni? Hibázni fognak? Igen. Néha a gyümölcslé ki fog folyni és az egész padló tiszta kenyérmorzsa lesz. Na és akkor? Ha megengeded, hogy a gyereked magának intézzen dolgokat, azzal autonómiával ruházod fel, amitől önbizalma lesz, így azt közvetíted felé, hogy ő egymaga is képes dolgokat megtenni.

Óvod a gyereked

Te is óvod a gyereked? Minden ártalomtól? A választásaik következményeitől? Jól hangzik, nem? Hát nem ez a feladatunk szülőként? Mintha megmondták volna, hogy ezt kell csináljuk. Ha a saját szülői gyakorlatomra tekintek a fiammal kapcsolatban, akkor azt látom, hogy az öntudata és önbizalma valahogy sokkal fontosabb nekem, mint hogy megóvjam mindentől. A valóságban, amit mi óvásnak vagy védelemnek gondolunk, az nem más, mint a gyerek feletti kontroll gyakorlása és annak beszabályozása, hogy mi történik az életében. Nos, ha a szülő gyakorolja a kontrollt, akkor könnyen belátható, hogy a gyerek nem fogja.
Amikor állandóan védelmezünk, gyakorlatilag arra tanítjuk a gyereket, hogy ne legyen éber. Arra, hogy féljen mindentől, hogy aggódjon minden miatt. Arra tanítjuk, hogy kiboruljon, ahelyett, hogy biztonságos teret teremtenénk arra, hogy kíváncsi lehessen, felfedezhessen és gyakorolhassa saját éberségét. Adj teret a gyerekednek, hogy kockáztathasson és megtapasztalhassa az önállóságot! Így tudod őt felvértezni arra, hogy tudja, mit tud teremteni az életében. Így tudod őt felvértezni, hogy éber legyen arra, hogy mit fog minden egyes választása teremteni.

Tökéletességet vársz el

Neked is az a nézőpontod, hogy tökéletesnek kell lenned? Elvárod ezt a tökéletességet a gyerekedtől is? Ha a saját szüleid tökéletességet vártak el tőled, ha a tanáraid másokhoz hasonlítgattak vagy mindig csak azt vették észre, ha valami nem sikerült, ha a barátaid kinevettek a dolgaid miatt, akkor lehet, hogy bevetted azt a nézőpontot, hogy az életben tökéletességre van szükség és lehet, hogy a gyerekeidtől is ezt várod el.
Az emberek általában azt gondolják, hogy a tökéletességre törekvés az hasznos, hogy valamiképp ettől jobb ember leszel. Tulajdonképpen ez egyáltalán nem igaz. A perfekcionizmus nagyon káros tud lenni és ha ezt várod el a gyerekedtől, akkor állandóan ítélkezni fog magán és mindig arra fog törekedni, hogy elég jó legyen miközben azt gondolja, hogy sosem elég jó és állandóan azt fogja gondolni, hogy nincs igaza. Engedd el a perfekcionizmust. A saját és a gyereked érdekében is. Ha rajtakapod magad, hogy ítélkezel magadon vagy hogy azt gondolod, hogy a gyereked nem elég jó vagy a dolgokat nem csinálja elég jól, akkor tedd fel ezt a kérdést: „Mi a jó bennem, amit nem veszek tudomásul?” vagy „Mi a jó a gyerekemben, amit nem veszek tudomásul?”

Helyes és helytelen

Szoktad azt mondani, hogy „mert ezt így kell csinálni” vagy „ezt nem így kell csinálni”? Szóvá szoktad tenni azt, amikor a gyereked nem üti meg az általad elvárt szintet? Ha állandóan a jó és rossz, a helyes és helytelen alapján működsz, akkor ítéletben tartod magad. Megítéled magad, a gyereked, figyelembe veszed más szülők és más gyerekek ítéleteit. Az ítélkezés a kapcsolatok első számú megrontója. Ítélkezés helyett inkább tegyél fel kérdéseket! „Rendben, ha nem ítélkeznék, akkor mit tudnék? Ez a választás mit teremtett nekem vagy a gyerekemnek? Mit tudunk ezzel kezdeni? Mit tudunk ebből tanulni? Mit tudunk együtt teremteni?”

Amikor a gyerekeknek lehetőségük van megtenni mindazokat a dolgokat, amikre már képesek, amikor arra tanítjuk őket, hogy legyenek éberek és bízzanak meg a saját képességeikben, amikor lehetőségük van akár elszúrni dolgokat ahelyett, hogy tökéletesen kellene teljesíteniük és amikor nem ítéljük meg őket bármit is válasszanak, akkor felruházod őket azzal az erővel, hogy bármijük meglegyen, bármit megtegyenek és bármik lehessenek, amit csak szeretnének. De te, mint szülő, ugyanúgy részesülhetsz mindebből. Teljesen mindegy, hogy téged hogyan neveltek a szüleid, mi lenne, ha a magad érdekében elkezdenéd ezeket a dolgokat gyakorolni? Milyen nagyobb lehetőséget teremtene ez neked és a gyerekednek? Sosincs túl késő elkezdeni. Csak jusson eszedbe, a változástól csupán egy választásnyira vagy!

 

Eredeti cikk, Brendon Watt 2020. november 4.

https://www.kidspot.com.au/parenting/child/child-behaviour/four-signs-you-are-helicopter-parenting/news-story/33ed9a60c6a3bfb87a98e9a28cfabf23

Fordítás: Zöldhullám – Takács Györgyi